JÁTÉKOS NYELVTANULÁS OTTHON
Élményt adni, boldog mosolyt kapni

GYERE ÉS NÉZZ SZÉT A WWW.BABAANGOLONLINE.COM-ON IS!

2010. április 13., kedd

Miért jó korán kezdeni?

A korai nyelvtanulásról

A korai nyelvtanulás témaköre a szakembereket és a szülőket egyaránt megosztja. Vannak lelkes támogatói és szigorú ellenzői. Vannak, akik a téma alapos körüljárása után foglalnak állást, és vannak, akik csupán a régi beidegződésekre, mendemondákra hagyatkozva utasítják el, sokszor tévesen.
Nyelvtanárként - a kisfiammal együtt - jó alaposan körüljártam a témát, és nyugodt szívvel állíthatom, hogy a korai nyelvtanulás csodálatos és különleges dolog. Olyan élmény, ami csak azoknak adatik meg, akik belekóstolnak a nyelvelsajátítás izgalmas világába.

Miért jó korán kezdeni?

Minden baba úgy születik, hogy hangképző szerveinek köszönhetően bármely nyelv elsajátítására alkalmas. Artikulációs bázisa nagyon rugalmas, ezért az anyanyelve mellett akár több idegen nyelvet is képes megtanulni.
Mi ennek a magyarázata?
Gyermekünk agyi képességeinek legnagyobb mértékű fejlődése élete első évében történik meg, amely 6 éves korára le is zárul. Éppen ezért nyelvelsajátítás céljából ez az időszak a legértékesebb. A fejlődés során az agyban az idegsejtek szinapszisokat alkotva összekapcsolódnak egymással, melyek segítségével tanulják és elraktározzák a hangokat, a szavakat és a nyelvtan rendszerét. A korai nyelvtanulással olyan maradandó összeköttetéseket alakíthatunk ki gyermekünk agyában, amelyek egész életében meghatározóvá válnak.

Milyen előnyökkel jár még, ha gyermekünket már korán megismertetjük egy idegen nyelvvel?

•A gyerekek játszva tanulnak, szivacsként szívják magukba a nyelveket. Nekik még játék és varázslat az idegen nyelv, egy varázslatos világ, ahová szívesen utaznak.
• A gyerekek ösztönösen tanulnak nyelveket, gátlások és szorongás nélkül.
• A korai nyelvtanulás kedvezően befolyásolja intellektuális és személyes fejlődésüket.
• Minél hamarabb megismerkednek egy másik nyelvvel, annál magabiztosabbak lesznek, annál több önbizalmuk lesz a későbbi nyelvhasználat során.
• A nyelvtanulás segíti a kreativitást.
• Nyelvelsajátítás közben megismerkednek egy másik kultúrával.
• Ha pozitív élmény az idegen nyelvvel való első találkozás, ez örökre megalapozhatja a későbbi iskolai nyelvtanulást.

2010. április 10., szombat

Korai nyelvtanulás - gyerekkori emlékek

Az első angol nyelvvel kapcsolatos emlékeimet a szüleimnek köszönhetem, akik már nagycsoportos óvodásként beírattak egy tanfolyamra, mert fontosnak tartották, hogy megismerjem az angol alapjait.

A foglalkozásokról csak emlékfoszlányok maradtak bennem - a művelődési ház egyik emeleti kisterme, zöld tábla, kréták, magnó… A kispajtásaimra már nem emlékszem, csak arra, hogy a tanárnő mindenkinek angolosította a nevét, így lett Laciból Leslie, Katiból Kate, Benjáminból Benny, Zsuzsiból Sue és Sárából Sarah. ;) Angol megfelelő hiányában engem Carolnak keresztelt.

Szerettem oda járni, mindig szívesen mentem, az órák jó hangulatban teltek. Megtanultunk angolul köszönni, bemutatkozni, számolni, később olvasni és írni is elkezdtünk.

Általában Anyukám vagy Apukám kísért el, néha meg a Mama vitt, és hazafele menet mindig bementünk a művelődési ház közelében lévő tejivóba egy kakaóra vagy egy tejbegrízre, túrós csuszára.

Évekkel később a Mamám szállóigeként mesélte nagyon-nagyon sokszor a következő kis történetet:
Az egyik angol órán a tanárnő feltett egy kérdést. Néma csend lett. Egyikünk sem akart, vagy egyikünk sem tudott válaszolni. A terem hátsó végében kicsi kéz lendült a magasba, és a tanárnő szólítására megmondta a helyes választ. A három évvel fiatalabb húgom volt, aki rendszerint a hátsó padok egyikében ült a többi szülő, nagyszülő mellett. Szivacsként szívta magába a nyelvet. :)

Hogy miért maradt abba a külön angol, már nem tudom, de kellően megalapozta az angol nyelvhez fűződő viszonyomat. Mindig szívesen, lelkesen és magabiztosan tanultam – az épp aktuális tanártól függetlenül -, mert biztonságot nyújtott az a tudás, amit iskolába lépés előtt, kislányként megszereztem.
Igaz, hogy amikor 19 évesen kimentem Angliába nyelvet tanulni, saját bőrömön kellett megtapasztalnom, hogy bizony középfokú nyelvvizsgával a zsebében is érezheti kevésnek magát az ember, ha nem ivódott teljesen a tudatába a másik nyelv. Az ezt következő néhány hónap arról szólt, hogy megtanuljak angol nyelven gondolkodni. Úgy igazán, ahogy az angolok.

Elhatároztam, ha nekem is lesz gyerekem, én is támogatni fogom a nyelvtanulását.
A kisfiam születésével csak megerősödött bennem az elhatározás. Kisbabaként kezdtük, és rengeteg közös élményt szereztünk egymásnak az angol nyelv kapcsán.
Két éves múlt, és két nyelven kommunikálunk egymással. :)
Az angol nyelven történő játéknak köszönhetően a kapcsolatunk még bensőségesebbé vált, és közben elsajátította az idegen nyelv alapjait is. Gazdagabb lett egy másik világgal.:)

Early English Playgroup /Angol játszócsoport (Szeged)


Szeretnéd, ha gyermeked – anyanyelvéhez hasonlóan – könnyen és természetesen tanulna idegen nyelvet?
Ismerkedj meg komplex fejlesztőprogramunkkal!

A játszócsoportba járó babák és kisgyerekek fejlesztése 4 síkon mozog:

1) Mozgásfejlesztés (nagymozgások és finom mozgások)
A zenés foglalkozások alapját olyan mozgásos dalok képezik, amelyek amellett, hogy elősegítik a mélyebb rögzülést, a kicsik mozgáskultúráját is fejlesztik. A KreatívSarok célja a kézügyesség-fejlesztés és a kreativitásnövelés.

2) Beszédfejlesztés
Az elsődleges cél az, hogy a kicsik minél előbb megismerkedjenek az angol nyelvvel, és elsajátítsák az alapokat. Az angol mondókák, dalok, mesék segítségével, anyanyelvükhöz hasonlóan, játék közben, észrevétlenül szívják magukba az idegen nyelvet. Megtanulják az angolul történő kommunikáció alapjait, szókincsük pedig hétről-hétre gazdagodik.

3) Értelmi képességek fejlesztése
Az idegen nyelven történő játékos nyelvelsajátítás már önmagában is fejleszti a kisgyermek gondolkodását, növeli figyelme tartósságát, elősegíti emlékezőképessége és kreativitása fejlődését. Játék közben megtanul egy másik nyelven gondolkodni, számolni, álmodni és kommunikálni.

4) Érzelmi élet gazdagítása
A közösségbe járás, az idegen nyelven történő közös játék igazi élményt nyújt Kicsidnek és Neked egyaránt. Az otthoni játékos gyakorlás (hancúrozás, éneklés, rajzolás, képnézegetés, beszélgetés stb.) pedig a mélyebb rögzülés mellett jó alkalmat nyújt arra, hogy osztatlan figyelmedben, dicséretedben és szeretetedben részesüljön.

A nyelvtudás nagy kincs. Adj valódi értéket gyermekednek!